dollár árfolyam

Olyan dollármozgás jöhet, ami a forintot is megboríthatja

Olyan dollármozgás jöhet, ami a forintot is megboríthatja

A Wall Street elemzői szerint az amerikai dollár tovább fog erősödni a következő időszakban, még akkor is, ha Donald Trump megválasztott elnök nyíltan a gyengébb valuta előnyeit hangsúlyozza. A szakértők úgy vélik, a gazdasági folyamatok, a fiskális ösztönzés és a várható kamatemelések egyaránt a dollár javára billentik a mérleget, akár az euróval való paritás felé.

Ezért nagyon erős most az amerikai dollár

Ezért nagyon erős most az amerikai dollár

Az amerikai dollár csütörtökön tovább folytatta felértékelődését a főbb versenytársaival szemben, egyéves csúcsára erősödött, és már öt napja tart a menetelése. A háttérben Donald Trump visszatérésével kapcsolatos piaci várakozások állnak.

Hullámvasúton a forint

Hullámvasúton a forint

Továbbra is erős a nemzetközi kockázati étvágy, de ez nem segíti a forintot, hiszen pénteken reggel tovább esett: az euró jegyzései 397-ig ugrottak. A forint új kéthetes mélypontra bukásában egy japán fejleménynek is szerepe lehet.

Kéthetes mélypontját is elérte a forint

Kéthetes mélypontját is elérte a forint

A dollár éles fordulatot mutatott szerda délután az euróval szemben, feltehetően a mai fontos amerikai jegybanki vezetői beszédekre is készülve, és ezzel párhuzamosan a forint is megbillent. Az euróval szemben kéthetes mélypontra bukott.

Lefordult az éves csúcsról az euró a dollárral szemben, a forint csak nézi

Lefordult az éves csúcsról az euró a dollárral szemben, a forint csak nézi

A keddi 25 bázispontos kamatcsökkentés után a forint szerdán reggel kissé gyengült, majd a nap legnagyobb részében a 395-ös szinthez tapadt az euróval szemben. Szerdán az euró a dollárral szemben 1,12 felett is járt, ami bő egyéves eurócsúcsot jelentett. Innen gyorsan lefordult; igaz ez sem hatott a forintra az euróval szemben, ahogy Orbán Viktor kormányfő gazdasági semlegességgel kapcsolatban felvázolt stratégiája sem.

Este indult meg az új forintgyengülés

Este indult meg az új forintgyengülés

Jelentős gyengülést szenvedett el hétfőn a forint a vezető devizákkal szemben, amellyel kilógott a régiós mezőnyből, így magyarspecifikus okok állhatnak a mozgás mögött. A várt alá bukó magyar inflációs adat nyomán kedden tovább esett a forint, délelőtt megközelítette a 398-as szintet az euróval szembeni árfolyam, így újabb egyhavi forintmélypontot látunk. Délután aztán elkezdett visszaerősödni a magyar fizetőeszköz, amit este gyorsan egy felszúrással el is veszített.

Megütötték a forintot, de mégis miért?

Megütötték a forintot, de mégis miért?

Hétfőn látványos gyengülést szenvedett el a forint, egyértelműen kilógott a régiós devizák mezőnyéből, így elsősorban magyarspecifikus okokat sejthetünk a háttérben. Összeszedtük röviden azt, hogy melyek lehetnek a legfontosabbak, illetve a technikai elemzés szemüvegén keresztül is megnéztük, hogy melyek most a fontos szintek.

Egyhavi mélyponton ragadt a forint az euróhoz képest

Egyhavi mélyponton ragadt a forint az euróhoz képest

A reggeli kis erősödés után hétfőn délelőtt esni kezdett a forint, kora délután már csaknem egyhavi mélypontra bukott az euróval szemben 397-nél, a dollárral szemben 359,5-nél. A múlt pénteki átfogó amerikai munkaerőpiaci adat jókora piaci hangulatrontó hatással járt, a dollár erőre kapott, és ennek, illetve magyar fejleményeknek is szerepe lehet a forint hétfői esésében. Egyrészt hétvégén Orbán Viktor miniszterelnök erős utalást tett arra, hogy ki lehet a jegybankelnök jövő tavasztól, illetve az összevont nemzetgazdasági és pénzügyi tárca élén, másrészt hétfőn minden idők legnagyobb augusztusi államháztartási hiány adata jelent meg. Holnap a magyar inflációs adatra, szerdán az amerikai inflációs adatra, csütörtökön az EKB kamatdöntésére figyelnek majd elsősorban a befektetők.

Kritikus szintről esett vissza a forint

Kritikus szintről esett vissza a forint

A csütörtök reggeli magyar kiskereskedelmi forgalmi és külkereskedelmi mérleg adatok, illetve Matolcsy György MNB-elnök beszéde érdemben nem mozgatták meg a forint árfolyamát, a dollár újbóli világpiaci gyengülése viszont igen, és ennek segítségével az euró jegyzése 393-ról 392-ig ereszkedett csütörtökön kora délutánra. Aztán a csalódást keltő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására a dollár picit tovább gyengült, a forint pedig erősödött, így az euróval szemben egyhavi csúcsközelben billegett 392 körül. Késő délután érkezett az az értesülés, miszerint költségvetési lazításra készül az Orbán-kormány a 2026-os választások előtt, és éppen ekkoriban kezdtek esni az amerikai részvénypiacok is, így a kettő hatására nap végén visszagyengült a forint a kritikus szintről.

Mégis mit művelnek az amerikai dollárral? És ez a forintnak is jó lesz?

Mégis mit művelnek az amerikai dollárral? És ez a forintnak is jó lesz?

Az elmúlt hetekben, de különösen az elmúlt napokban felgyorsult az amerikai fizetőeszköz gyengülése. Csak augusztusban több mint 3%-ot veszített értékéből az euróval szemben, a dollárindex (ami a főbb fejlett devizákkal szembeni teljesítményét mutatja) január óta nem látott mélypontjára esett. Beindultak az amerikai kamatcsökkentési várakozások, és közben hatalmas érdeklődés övezi a Fed elnökének pénteki beszédét, sokan már erre spekulálva nyitnak új pozíciókat a devizapiacon. Mindez pedig a feltörekvő piaci devizák számára is kedvező előjel, a forint is profitál a dollár szenvedéséből. Nagyon úgy tűnik, hogy a devizapiacokon új sztori kezd kibontakozni, ami meghatározhatja a következő hónapok mozgását.

Este sem ért véget a forintgyengülés

Este sem ért véget a forintgyengülés

Január 2. óta a leggyengébb szintre bukott a dollár az euróval szemben szerdán délután a vártnak megfelelő amerikai inflációs adat után, és ez, illetve a forint ereje együtt oda vezetett késő délutánra, hogy 356 közelébe jutott a magyar fizetőeszköz a zöldhasúval szemben. Ez egyúttal azt jelentette, hogy elkezdte tesztelni az árfolyam a hároméves emelkedő trendvonalat, de végül erről a nap végén látványosan lepattant megint.

Esni kezdett a forint, meglódult a dollár

Esni kezdett a forint, meglódult a dollár

A múlt heti nagy hullámvölgy után hétfőn reggel stabilan kezdett a forint a főbb devizákkal szemben, aztán esésbe váltott, miközben meglódult a dollár. Az euró jegyzése délutánra 393 közelébe, a dolláré 363-ig emelkedett. Amint makronaptárunkból kiderül: egy kifejezetten mozgalmasnak ígérkező hét indult és holnaptól kell nagyon résen lenni, és elsősorban az Egyesült Államok felőli adatokra kell figyelni, amelyek akár nagy kilengéseket is hozhatnak a főbb devizákon és a piaci hangulaton keresztül a forintnál is.

Rogoff: Tényleg gyengülhet a dollár, ha Trump nyeri az elnökválasztást?

Rogoff: Tényleg gyengülhet a dollár, ha Trump nyeri az elnökválasztást?

Ha a korábbi amerikai elnök, Donald Trump 2025-ben visszatér a Fehér Házba – ahogy arra a legtöbb fogadási piacon még mindig 60%-os vagy annál nagyobb esély mutatkozik –, vajon eléri, hogy a dollár árfolyama gyengüljön, amit mind ő, mind pedig alelnökjelöltje, J.D. Vance szenátor annyira szeretne? Ők természetesen azt gondolják, hogy valamit tenni kell azért, hogy Amerika feldolgozóipara visszanyerje korábbi dicsfényét, és úgy vélik, hogy ezt a célt leginkább magas vámok kivetésével és a zöldhasú leértékelésével lehet elérni.

Itt a friss GDP-adat – Ugrik a dollár

Itt a friss GDP-adat – Ugrik a dollár

A forint délelőtt gyengült a főbb devizákkal, így az euróval és a dollárral szemben is, de később korrigált. A nap legjobban várt adata az amerikai GDP volt, amely a várakozások felett 2,8 százalékkal bővült. Viszont a második negyedévben a PCE infláció a várakozások alatt alakult. Ez összességében kedvező a Fed-nek, hiszen egy erősebb gazdaság, csökkenő inflációval párosul.

Nagyon rossz napja van a forintnak

Nagyon rossz napja van a forintnak

A június közepén indult fokozatos forinterősödés a keddi MNB-kamatdöntés előtt megállt, azóta a 25 bázispontos vágás és az idénre kilátásba helyezett további akár 1-2 vágás mellett inkább kicsit gyengült a forint. Ebben az erősebb dollár is szerepet játszhat, a ma beérkezett BMI-adatok az euró további gyengülését hozták, ami fájt a forintnak is. Az euró ellenében jócskán 390 felett, a dollár ellenében 360 felett mozog szerdán a forint.

Hathetes csúcson járt a forint

Hathetes csúcson járt a forint

Se az üzemanyagválság esélye, se Joe Biden visszalépése, se a váratlan kínai kamatvágás nem mozgatta meg péntek estéhez képest hétfő reggelig a forintot, a 390-es szint közvetlen közelében kezdte a hetet az euróval szemben. Aztán volt egy forintgyengülés reggel, de utána éles fordulatot láttunk, és hétfő délre már hathetes csúcsra kapaszkodott a magyar fizetőeszköz 389-nél. Kedden az MNB a Portfolio felmérése szerint folytatja majd a kamatcsökkentési sorozatát: óvatos, 25 bázispontos vágást hajthat végre, ez lehet magyar szempontból az egyik fő esemény a héten.

Megbillent az euró a felforgató francia EP-választási eredményre

Megbillent az euró a felforgató francia EP-választási eredményre

A nagy meglepetést okozó francia EP-választási eredmény, Emmanuel Macron pártjának veresége, és az emiatt feloszlatott Nemzetgyűlés a devizapiacokon is kezd hullámokat vetni: a vasárnap éjjeli kereskedésben megbillent az euró.

Egyhavi mélyponton várja a forint a választási eredményeket a dollárral szemben

Egyhavi mélyponton várja a forint a választási eredményeket a dollárral szemben

A vártnál jóval erősebb pénteki amerikai munkaerőpiaci adatra késő éjjelig erősödött a dollár az euróval szemben, és így végül egyhavi mélypontra esett a forint a zöldhasúval szemben a vasárnapi magyarországi önkormányzati- és EP-választások előtt.

Júniusi előfizetői klubunkon részletesen szó lesz arról, mi várhat a forintra és a devizapiacokra!

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.